elektromos auto

Elképesztő magasságokban Elon Musk vagyona

Elképesztő magasságokban Elon Musk vagyona

Elon Musk vagyona új magasságokba emelkedett, miután elérte a 400 milliárd dolláros nettó vagyont, ami korábban még senkinek sem sikerült. Musk vagyona egyébként már több mint 60 százalékkal emelkedett Donald Trump november elején aratott győzelme óta - közölte a Bloomberg.

Váratlan pálfordulással mentik meg az európai autóipart? - Mégsem tiltanák be a benzines autókat

Váratlan pálfordulással mentik meg az európai autóipart? - Mégsem tiltanák be a benzines autókat

Az Európai Néppárt (EPP), az Európai Unió legnagyobb képviselőcsoportja kampányt indít, hogy az EU-s személygépkocsik CO2-kibocsátásának csökkentési tervét megváltoztassa. A Reuters által megszerzett állásfoglalás-tervezet szerint a párt többek között az új benzines és dízel autók 2035-ös értékesítési tilalmának visszavonását és a plug-in hibrid járművek támogatását szorgalmazza.

Meglepő előrejelzés érkezett: Kína olajkereslete sokkal hamarabb tetőzhet, mint várták

Meglepő előrejelzés érkezett: Kína olajkereslete sokkal hamarabb tetőzhet, mint várták

Kína olajkereslete várhatóan öt évvel korábban, már 2025-ben elérheti csúcspontját a korábbi előrejelzésekhez képest. Az ország legnagyobb energiatermelőjének friss jelentése szerint ez a fordulat a benzinről és dízelről való gyorsabb átállásnak köszönhető. A prognózis alapján az olajkereslet 2025-ben 770 millió tonnára nőhet, majd fokozatosan csökkenve 2060-ra 240 millió tonnára eshet vissza - írta meg a Bloomberg.

Új elektromos SUV-val támad a Xiaomi

Új elektromos SUV-val támad a Xiaomi

A Xiaomi bejelentette, hogy 2025 nyarán piacra dobja új elektromos SUV modelljét, ezzel is fokozva a versenyt a Tesla és a BYD ellen a világ legnagyobb elektromosautó-piacán, Kínában - jelentette a Bloomberg.

Olaszország autóipari nagyhatalommá válhat

Olaszország autóipari nagyhatalommá válhat

Az olasz autipar jelentős fellendülés előtt állhat a következő években, a Stellantis autógyártó vállalat vezetőjének optimista nyilatkozata szerint. A cég ambiciózus terveket vázolt fel az olaszországi termelés növelésére, miközben a kormány is határozott elvárásokat fogalmazott meg az ágazat jövőjével kapcsolatban.

Nagyot ugrott az elektromos autótöltők száma Budapesten és Pest megyében

Nagyot ugrott az elektromos autótöltők száma Budapesten és Pest megyében

Az év eleji számokhoz képest közel 300 új engedélyköteles elektromos töltőberendezés létesült országszerte. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb e-mobilitás jelentése szerint 2024 júniusában már 2 811 darab töltőberendezés állt rendelkezésre hazánkban. A töltőberendezések mellett nőtt a felhasznált energiamennyiség és a töltések száma is.

A BYD már idén kenterbe verheti a Fordot és a Hondát a globális eladásokban

A BYD már idén kenterbe verheti a Fordot és a Hondát a globális eladásokban

A BYD, Kína vezető elektromosautó-gyártója várhatóan tovább növelte piaci részesedését a novemberi járműeladási adatok alapján. A vállalat az éves céljának túlteljesítésére és a globális eladásokban a Ford és a Honda megelőzésére törekszik. Az idei év rendkívüli terjeszkedése és kapacitásbővítése révén a BYD már a harmadik negyedévben megelőzte a Teslát az elektromos járművek terén.

Az elektromos autók állami támogatása - Feneketlen kútba dobott pénz az egész?!

Az elektromos autók állami támogatása - Feneketlen kútba dobott pénz az egész?!

A belső égésű motorokkal ellátott járművekhez képest az elektromos hajtásláncú modellek még mindig drágábbak, az ár pedig korlátozó tényezőként hat a zöldebb technológia térnyerésében. Az autóipar zöldítése kapcsán gyakran olvasni olyan javaslatokról (például itt), amelyek az elektromos autók elterjedését állami támogatásokkal segítenék, enyhítve ezáltal a hagyományos és az elektromos modellek közötti árkülönbséget. Ilyen állami támogatásokra Európában és Magyarországon is volt példa az utóbbi években, azonban ahogy azt a következő cikkben is bemutatom, az elektromos autók állami támogatása számos más problémát generál, amelyek tükrében kérdésessé válik, hogy valóban megéri-e hasonló támogatásokat nyújtani.

Gyárat zárhat be a General Motors is

Gyárat zárhat be a General Motors is

A General Motors alaposan átalakítja a kínai működését, ami összesen 5 milliárd dollárba kerülhet, írja a CNBC.

Új szereplő zárkózott fel a BYD mellé az elektromos autó támogatási programban

Új szereplő zárkózott fel a BYD mellé az elektromos autó támogatási programban

A tavasz óta futó vállalati elektromos autó támogatási pályázaton eddig a BYD dominált az igényelt elektromos járművek típusainak listáján, azonban egy amerikai gyártó most szorosan felzárkózott mögé. Márkaszinten a kínai gyártó továbbra is őrzi vezető pozícióját a népszerűségi rangsorban, de több gyártó is képviselteti magát a versenyben - tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.